Könyv Blog

Régóta olvasunk Drábik János könyveket. Az első könyv amit olvastam tőle, az Uzsoracivilizáció c. könyv volt. Akkor döbbentem rá, hogy vannak olyan források és emberek akik olyan információk és ismeretek birtokában vannak amiket nyitott elmével kell fogadni, hisz attól hogy eddig nem tudtunk róla az még léteznek és valósak. Eleinte klasszikus összeesküvés elmélet hangulatom volt, amikor a könyvet olvastam, de idővel egymástól teljesen független forrásokból is sikerült megerősíteni, hogy amit olvastam, az valóban a dokumentált igazság. Dr. Drábik János utoljára kiadott könyve a Világdemokratúra arra ihletett, hogy más emberek számára is hozzáférhetővé tegyem azok at az információkat amiket rólunk írt a szerző és nekünk Magyaroknak is szólnak. A blog főként ebből a könyvől publikál és merít tartalmat. Ahogy haladok a könyvvel, folyamatosan megosztom az olvasottakat. Kellemes olvasást. Köszönjük a Gold Book kiadó engedélyét a könyv részleteinek nyílvánossá tételéhez.


Megállapodás az EU keretkőltségvetéséről

2006.12.12. 15:31 | Eyes_ | 1 komment

Címkék: gyurcsány ferenc varga mihály magyyarország

Hosszú huzavona után 2005. december 17-én az Európai Unió tagorszá­gainak állam és kormányfői megállapodtak az unió 2007-től 2013-ig ér­vényes költségvetéséről. Eszerint a költségvetés 862,36 milliárd eurót tesz ki, ami az EU összjövedelme 1,045%-ának felel meg. A…

tovább »

süti beállítások módosítása