A nemzetközi pénz- és korporációs oligarchia jelenlegi pénzuralmának megfelelő politikai-kormányzati rendszer a demokratikus formákat többé-kevésbé betartó „antifasiszta fasizmus". Ez a reformfasizmus olyan alibidemokrácia, amelynek a kulisszái mögött azonban kemény pénzdiktatúra működik. Aki figyelmesen szemléli az ebben az új pénzuralmi rendszerben végbemenő folyamatokat, kénytelen megállapítani, hogy azok egyre gyorsabban zajlanak le. Az egyes emberre nehezedő nyomás folyamatosan növekszik, mert a kamatozó hitelpénzrendszer uralomra kerülésével a termelékenységet hatványozott ütemben kell fokozni anélkül, hogy tekintettel lennénk az életfeltételekre és a környezet fenntartható erőforrásaira. Ebben a könyörtelen versenyben, amelyben hatalmas növekedési kényszer nehezedik minden egyes vállalatra és minden egyes személyre, mindenki kiiktatódik, és munkanélkülivé válik, aki nem tud eleget tenni e teljesítményre beállított társadalom versenyfeltételeinek. Ezért az említett körülmények folytán a lakosság túlnyomó többségének egyre romlik az életminősége.
Ugyanez a pénzközpontú társadalom, hogy elviselhetővé tegye az életet, a szórakoztató ipar nyomása alá helyezte a lakosságot. Elsősorban az elektronikus tömegtájékoztatást használja a neki teljesen kiszolgáltatott emberek manipulálására. A társadalom szövetét alkotó erkölcsi normákat fellazítja. A tömegfogyasztásra szánt műsorokban túlteng az erőszak és a szex. A jelenlegi társadalmi fejlődés bizonyos mértékben emlékeztet a hanyatló Római Birodalomban uralkodó helyzetre. Ekkoriban már a hódítások nem voltak képesek a birodalmi központ tőkeéhségét csillapítani, és emiatt olyan folyamatok indultak be, amelyek kitaszították a rendszerből a lakosság jelentős részét. A hatalom birtokosai arra kényszerültek, hogy a társadalmi nyugtalanságot a kenyér és cirkusz segítségével enyhítsék. Közismert, hogy a munkanélküli lumpenrétegekké süllyedt rómaiaknak — a misera plebsnek — ingyen élelmiszert és véres gladiátorküzdelmeket nyújtottak szórakozásként.
Dr. Gustav Ruhland (1860-1914), a svájci Freiburg egyetemének tanára a Politikai gazdaságán rendszere című többkötetes munkájában megállapítja, hogy az általa kutatott magaskultúrák mind hasonló pénzügyi, gazdasági és kulturális folyamatok révén hanyatlottak le. Megfigyelhető, hogy először rendkívül gyorsan növekszik a tőke mennyisége és a termelékenység. Ezt követi az egyenlődén és igazságtalan vagyonmegosztás és a növekvő szegénység a társadalom többségét alkotó lakosok körében. Mindez Jjsszegződött a kulturális hanyatlásban, az általános dekadenciában. Az európai kultúra, amely komoly síkereket tudott felmutatni a XX. század elején, hasonló sorsra van ítélve, állította Ruhland. Az az előrejelzése, hogy hosszan elhúzódó válságok és háborúk nyomán ez a rendszer össze fog omlani, igaznak bizonyult.
Hasonló eredményekhez jutott a tömeglélektan megakpítója, a francia Gustave Le Bon is, aki száz évre visszamenően részletesen megvizsgálta ;i kultúra fejlődését. Megállapította, hogy az állam által beszedett adók jjyors növekedése hasonló arányban csökkentette a kkosság rendelkezésére álló jövedelmet. Ily módon az egyes személyek kezdeményezőképessége és önrendelkezése egyre csökkent, amit az állam fokozott kényszerrel próbált kiegyenlíteni. A társadalom alapegységét alkotó egyén, az önálló kezdeményező erővel rendelkező állampolgár fokozatosan elveszítette önállóságát. Ennek következményeként az állam is előbb vagy utóbb fellazul, szétesik. Nyilvánvalóvá vált, hogy a termelékenység korlátot nem ismerő növekedési kényszere mindig valamilyen beteg állapotnak a tünete. A természetben a jelenlegi gazdasági rendszerhez hasonló határt nem ismerő növekedés egyértelműen a beteg állapotot, a hanyatlást és a pusztulást jelzi.
A természetben a normális növekedési folyamat úgy zajlik le, hogy kezdetben az élő organizmus gyorsan növekszik és egy bizonyos idő múl-lán növekedése lelassul, majd pedig egy optimális nagyság elérése után abbamarad. Ha fellépnek olyan jelenségek, mint például a daganatos sejtek szakadatlan növekedése, az mindig betegség jelenlétét mutatja. Mindez azt :iz igazságot fejezi ki, hogy véges világunkban, amely szerves egészet alkot, semmilyen alrendszer végtelen növekedése sem lehetséges. Ilyen meggondolás alapján, ha a gazdasági tevékenységet vezérlő pénzrendszeren belül a kamat hatványozott ütemben növekszik, akkor ehhez képest valamennyi gazdasági tevékenység lemarad. A világ jelenlegi gazdasági élete a végtelen növekedésre van alapozva, amelyet pontatlanul és a megtévesztés szándékával fenntartható növekedésnek vagy fejlődésnek neveznek. A világ véges erőforrásai közepette azonban ez a fajta fenntartható növekedés (fejlődés) lehetetlen és ezt igen egyszerű matematikailag bebizonyítani. Valójában a kamatautomatizmus által kikényszeritett növekedést nevezik szé-pítgetve fenntartható fejlődésnek. Az egészséges gazdaságnak azonban nem a megvalósíthatatlan fenntartható növekedésre, hanem fenntartható erőforrásokra van szüksége.