Miközben az Európai Unióban és Amerikában a pénzvagyon hatványozott ütemben növekszik, és egy szűk érdekcsoport kezében koncentrálódik és centralizálódik, a nettó bérek immáron két évtizede folyamatosan csökkennek. A bruttó és a nettó bérek közti különbség is növekszik, mivel a béreket egyre nagyobb adó- és járulékterhek sújtják. Ugyanolyan mértékben, ahogy az érték-előállító tevékenység — a munka — veszít jelentőségéből, úgy koncentrálódik a vagyon egyre kisebb létszámú és egyre nagyobb méretű pénzintézetnél, illetve korporációnál. Mintegy négyszáz multinacionális óriáscég döntő befolyást gyakorol az egész világgazdaságra. Ezt a jelenséget szokták a divatossá vált globalizáció szóval jelölni.
A globalizáció, vagyis a hegemóniát megszerzett pénztőke rendkívül gyors világméretű mozgása kihasználja a pénznek azt az előnyös tulajdonságát, hogy lényegesen mozgékonyabb, mint a helyhez és nyelvhez kötött munkaerő, valamint a termelő gazdaságban előállított áruk és szolgáltatások. A reálgazdaságban részt vevő szereplők kénytelenek a pénztőkének ezzel a mozgékonyságával versenyezni. Ha egy termelő vállalat nem tudja legalább azt a nyereséget előállítani, amely eléri a pénzpiacon elérhető hozam minimumát, altkor kénytelen beszüntetni tevékenységét, mert veszteségessé válik. Ennek egyik következménye, hogy a korábban értékelőállító és adófizető polgárok egy része véglegesen kiszorul a munkaerőpiacról és munkanélkülivé, vagy segélyre szoruló eltartottá válik.